|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 14 találat | lapozás: 1-14 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kecskési Tollas Tibor 1994. május 25.Dicsőszentmártonban a helyi Sipos Domokos Egyesület máj. 29-én a Magyar Házban találkozót szervez Tollas Tibor Münchenben élő költővel. /Népújság (Marosvásárhely), máj. 25./1997. március 13.Márc. 15-én a Magyar Újságírók Országos Szövetsége /MÚOSZ/ örökös taggá avatta többek között a következőket: Fejtő Ferenc, Kende Péter, Méray Tibor, Molnár Miklós, Obersovszky Gyula, Tardos Tibor és Tollas Tibor. Az Aranytoll kitüntetésben két határon túli részesült: Kántor Lajos és Szász János. /Magyar Nemzet, márc. 17./1997. július folyamánKecskési Tollas Tibort búcsúztatta lapja, a Nemzetőr, emlékezve munkásságára. /Pfitzner Rudolf: Isten veled Tibor! = Nemzetőr (München), július-augusztus - XLI. évf. 567-568. szám/1997. július 19.Életének 77. évében júl. 19-én Münchenben elhunyt Tollas Tibor író, a Nemzetőr alapító főszerkesztője, a nyugati emigráció ismert egyénisége. /Népszava, júl. 21./ Tollas Tibor /Kecskés/ /Nagybarca, 1920. dec. 21. - München, 1997. júl. 19./ Ludovikát végzett katonatiszt, 1947-ben bebörtönözték, 1956-ban szabadult, majd Nyugatra távozott, 1957 óta adta ki Münchenben a Nemzetőr című folyóiratot. Több verseskötete jelent meg, továbbá kiadta a börtönben szerkesztett Füveskert című antológiát.1998. június 20.Jún. 20-án Budapesten tizenegyedik alkalommal adták át a Magyar Örökség kitüntető címet. A kitüntettek közül hárman posztumusz kapták a Magyar Örökség Díjat: Kecskés Tollas Tibor költő, a Nemzetőr /München/ főszerkesztője volt, Csendes Zoltán és Szabédi László egyetemi tanárok, akik öngyilkosságukkal tiltakoztak a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem önállóságának megszüntetése ellen. Õróluk Benkő Samu, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke mondta a laudációt, melynek szövege a Magyar Nemzetben olvasható. /Magyar Nemzet, jún. 22./2002. április 28.A hatvanéves Gálfalvi György sokat utazik, hatodik éve tagja a Duna Televízió kuratóriumának. Legutóbb Lakiteleken jár, részt vett a lakiteleki Tollas Tibor-megemlékezésen, Tollas Tibor barátainak az összejövetelén. Tollas Tibor kurátortársa volt a Lakitelek Alapítványnál. Gálfalvi György megkapta a Kölcsey-díjat, amelyet a Magyar Újságírók Közössége és a Lakitelek Alapítvány alapított 1992-ben. Gálfalvi részt vett egy körúton Ausztriában, négy helyen tartott előadást Lőrincz György székelyudvarhelyi író barátjával. A szerkesztő, irodalomszervező Gálfalvi György tizenhárom éve a Látó /Marosvásárhely/ folyóirat szerkesztője. Gálfalvi mindig arra ösztönözte kortársait, hogy írják meg mindazt, ami velük történt. /Bölöni Domokos: "Van szerkesztői szemem saját magamhoz is". = Népújság (Marosvásárhely), Múzsák mell. ápr. 27./2004. július 9.Idén nyáron aradiakat is meghívtak a Lakiteleki Népfőiskola előadásaira. A nyári szabadegyetem első részében az 1956-os magyar forradalommal foglalkozó kutatások legújabb eredményeit, az arról szóló kiadványokat dr. Zakar Péter, a szegedi tanárképző főiskola tanára ismertette. A hét második felében a Klebelsberg Szabadegyetem rendezésében került sor a Kistelepülésen tanítók IX. Országos Találkozójára, amelyre szintén hivatalosak voltak a határon túlról érkezettek is. Csodálatos kultúrcentrumot alakított ki az Alföld kellős közepén a Lezsák Sándor elnök vezette Lakiteleki Alapítvány vendégházzal, előadótermekkel, Mindszenty-emlékszobával, emigrációs gyűjteménnyel, kiadóval és nyomdával, ahol a tetszetős Népfőiskolai füzetek-sorozat is készül. És ahol minden a magyarságtudat ápolását szolgálja. A parkban felépített Szent István kápolna előtti szoborparkban kapott helyet a 20. század hat magyar vértanú egyházfőjének bronzba öntött képmása: Józan Miklós unitárius, Márton Áron római katolikus, Romzsa Teodor görög katolikus, Ordass Lajos evangélikus, Ravasz László református püspöké, valamint Mindszenty József bíborosé. Az épületegyüttes központi terén Sinkovits Imre, a nemzet színészének, Illyés Gyula és Németh László, a múlt század két kimagasló magyar írójának szobra fogadja a látogatókat. A tér egyik sarkán kopjafa emlékeztet Antall József miniszterelnökre, a másikon Tollas Tiborra, a nyugati magyar emigráció kimagasló költő-szerkesztőjére. A Kölcsey Központ előadótermébe olyan személyiségek osztották meg a gondolataikat a hallgatókkal, mint Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár, volt oktatásügyi miniszter, Dobos Krisztina oktatáspolitikus, Balla Gábor Tamás egyetemi tanár vagy Bódi Ferenc szociológus. – A tanítók országos tanácskozásának résztvevői közül a legtöbbet Lezsák Sándor országgyűlési képviselő keresztnevén szólított. /Ujj János: Egy hét Lakiteleken. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 9./2006. május 6.Egerről minden magyar embernek Gárdonyi Géza híres regénye, az Egri csillagok jut eszébe legelébb. Magyari Lajos élete jó szerencséjének tartja, hogy vannak egri barátai, kik szíves invitálással s ezen is túlmenően jófajta szállásmesteri gondoskodással tisztelik meg a székely embereket. Az első közülük dr. Lisztóczky László tanár, aki a Honfoglalás utcai ,,rezidenciájában” szokta vendégül látni sepsiszentgyörgyi, udvarhelyi, marosvásárhelyi barátait. Hatalmas könyvtárszobája valóságos Kárpát-medencei unikum. Legemlékezetesebb vizitációja akkor volt, amikor a jó emlékezetű Hervay Zoltán festőművész és kiváló grafikusművész lánya, Hervay Katalin társaságában voltak ott, dr. Lisztóczky László tanár és a SMIKK (Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör) meghívására. Akkor, erdélyi, anyaországi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki és nyugati szórványmagyarok találkoztak. /Magyari Lajos: Egri vitézek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 6./ Emlékeztető: Lisztóczky László több erdélyi antológiát állított össze: Isten kezében. Romániai magyar költők istenes versei /Castrum, Sepsiszentgyörgy, 1993/ Hazahív a hűség. Romániai magyar költők vallomásai a szülőföldről /Castrum, Sepsiszentgyörgy, 1993/ Versekben tündöklő Erdély. Magyar költők erdélyi verseinek gyűjteménye a Gyulafehérvári Soroktól mind a mái napig. Egybeszedte Szentimrei Jenő /Kolozsvár, 1941/ Az új, bővített kiadást gondozta Lisztóczky László /Castrum, Sepsiszentgyörgy, 1996/ Lisztóczky László az antológiát kibővítette az 1945 utáni költőkkel Illyés Gyulától, Csoóri Sándortól Tollas Tiborig, Vári Fábián Lászlóig, Kovács András Ferencig. A megmérő idő: az emberélet fordulói romániai magyar költők verseiben /Castrum, Sepsiszentgyörgy, 1996/ Hegyek, fák, füvek: romániai magyar költők versei a természetről /Castrum, Sepsiszentgyörgy, 1998/2008. június 20.A boszorkányüldözés folytatódik – állapítja meg Vekov Károly Ercsey-Ravasz Ferenccel perelő vitacikkének már a címében (Szabadság, jún. 18.), a Wass Albert írói-emberi-politikusi habitusát érő bírálatok kapcsán. Még éveken át lehetne érvelni Wass Albert mellett és ellen, anélkül, hogy a szembenálló felek meggyőznék egymást. Az esztétikai, emberi és politikai értékek viszonylagosak. A vitához hozzászóló Bogdán Tibor újságíró szerint Wass Albert regényeit nem tartja többre példás előmenetelű tíz-tizenkettedikes tanuló hazáról ír önképzőköri dolgozatánál. Az újságíró szerint Wass valóságos keresztünk, Wasskeresztünk lett. Vekov Károly cikkében megírta, hogy Wass Albert soha nem volt szélsőjobboldali, továbbá nyilas tagsági kartotékot is hamisítottak a nevére. Bogdán Tibor véleménye: Wass Albert nemzeti-szocialista, a hungarista mozgalom elkötelezett harcosa, a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának főmunkatársa volt, nyilas kiadványoknak is dolgozott. Wass hívei felhozhatják, hogy Antall József miniszterelnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adományozta neki. Ez igaz, aminthogy Bogdán Tibor állítja: „az is tény, hogy az 1989 utáni demokratikus Magyarországon a beregszászi zsidók deportálását levezénylő Kecskési-Tollas Tibor csendőr-főhadnagy emléktáblát kapott, az újnáci Porubszky István ugyancsak köztársasági érdemrendben részesült, a fehérterrorista vérengzések vezetőjét, Francia Kiss Mihályt a Nemzeti Pantheonban, a hungarista mivoltára még a kilencvenes években is büszke, volt nyilaspárt-tag Bosnyák Imrét pedig parlamenti képviselők díszsorfala között temették Budapesten. ” /Bogdán Tibor: Wasskereszt(ünk) = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./ Emlékeztető: Tollas Tibor nem vezényelte a zsidók deportálását, költő volt, a Nemzetőr főszerkesztője. A róla terjesztett rágalmat már többen megcáfolták, köztük Juhász László a Kortárs folyóirat 2006/4-es számában, ugyancsak Juhász László az Új Horizont 2005/1-es számában Áruló írástudók címen.2014. március 19.Beszélgetés Lezsák Sándorral„Ragadjanak meg minden lehetőséget, hogy gyermekük magyarul tanulhasson” Lezsák Sándor magyarországi költő, tanár, politikus, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója. 2006-tól az Országgyűlés fideszes alelnöke. Rengeteg magyarországi díjat és kitüntetést kapott, és több amerikai magyar irodalmi díj kitüntetettje is. Lezsák Sándor és az alsósimándi születésű Galló Géza barátok voltak. Hogy ezen kívül még mi köti össze a két embert? Nézzük csak: Lezsák járt Ausztráliában Galló Gézánál, aki ellátogatott a lakiteleki Népfőiskolára, a magyar emigráció központjába, melyet Lezsák Sándor és felesége alapított a kilencvenes évek elején. Ugyanakkor Lezsák a Magyar Demokrata Fórum (MDF) egyik alapítója, Galló Géza pedig Melbourne-ben hozta lére az MDF-kört. Kezdetben úgy volt, hogy a március 23-i Pécskára tervezett Galló Géza-emlék-rendezvényen Lezsák Sándor is részt vesz, de időközben változott a helyszín és időpont, így Lezsák Sándor nem tud jelen lenni, de ígérete szerint az aradi látogatást majd egy későbbi időpontban pótolja. Mi ennek ellenére elektronikus postai úton interjút készítettünk vele, megkértük, meséljen a Galló Gézával való kapcsolatáról, valamint irodalomról és politikáról is kérdeztük. – 1979-ben Lakiteleken a Fiatal Írók találkozóját szerveztem többek között Illyés Gyula és Csoóri Sándor segítségével. A müncheni Nemzetőr főszerkesztője, Tollas Tibor nevezett el minket a „búvópatak nemzedéknek”. Az ő közvetítésével kerültem kapcsolatba Galló Géza bátyámmal és feleségével, Erzsikével is, akivel a mai napig levelezünk. Öröm számomra felidézni Géza bátyám példázatos személyiségét, nemzeti elkötelezettségét, bölcs derűjét. – Tudom, Önnek szívügye az oktatás, hangsúlyosan foglalkoztatják a kis térségek iskolái. A pécskai születésű Klebelsberg Kunó szellemisége, az általa alkalmazott oktatásstratégia mennyiben tekinthető időszerűnek napjainkban? A határon túli magyar iskolák számára van-e biztató mondanivalója? – Alapvető értékeit tekintve Klebelsberg Kunó szellemisége ma is időszerű. Például az egyik ilyen elve volt, hogy a gyerekek számára gyalogosan is elérhető távolságban legyen az iskola. Ez az elv sérült Magyarországon 2010 előtt, amikor is tíz év alatti kisgyermekek ezreit kényszerítették naponta zsúfolt tömegközlekedési eszközökön való utazásra, mert ily módon is eladhattak közoktatásból kivont iskolaépületeket az önkormányzatok. Egy másik alapelve az volt, hogy az iskola ne csak oktasson, hanem neveljen is. Többször hangasúlyozta, hogy „a magyar oktatótól, kezdve a kis óvónőn fel az egyetemi tanárig” azt az egyet követeli meg, hogy „ne csak tanítsa, hanem szeresse a magyar gyermeket”. Ennek érdekében a tanító feladata nem merül ki pusztán a tananyag ismertetésében és megkövetelésében, hanem játékosságra, természetes viselkedésre, a közösségi normák elfogadására is rá kell vezetnie a tanulókat. A mai oktatáspolitika is ezt az elvet követte, amikor arról döntött, hogy a tanulókkal való foglalkozás idejét a kora délutáni órákra is kiterjeszti. Az oktatás feladatainak szélesebb értelmezéséből fakadóan a miniszterségem alatt felépült iskolák nem csupán a közoktatást szolgálták, hanem a közművelődést is. Gazdakörök, olvasókörök, kórusok és zenekarok bázisai lettek az új iskolák. Ebben a közművelődési tevékenységben magától értetődően szerepet kap a helyi tanító is. „Nem úgy képzelem” – mondta, hogy „csak a tankötelezetteket oktassa, hanem a népnek igazi barátja, lelke legyen a tanító”. Klebelsberg 1928-ig 1500 népkönyvtárt létesített. A határon túli magyarok számára csak azt üzenhetem, hogy ragadjanak meg minden lehetőséget, hogy gyermekük magyar tannyelvű oktatásban részesülhessen. Sok településen azért sorvad el a magyar iskola, mert a magyar szülők nem ide íratják be a gyermeküket. A mai határok nélküli Európában azok boldogulnak könnyebben, akik több nyelven is értenek, és beszélnek – azaz önmagukat fosztják meg távlati lehetőségektől, akik nem élnek az anyanyelvi oktatás igénybevételével. – Hogyan fér meg az Ön életében egymás mellett a politika és az irodalom? Nem okoz egyfajta kettősséget? – Sok-sok példát lehetne fölsorolni arra, hogy az irodalom hogyan formálja a politikát, és arra is van nem egy példázat, hogy a politika műveléséhez művészi érzékenység kell. Valószínűleg az lenne a nehezebb írói és költői feladat, hogy a politizáló író és költő művein ne lehessen érezni a szerző politikai állásfoglalását. – 1988-ban jelent meg utolsó verseskötete, illetve egyetlen drámája, a Nyolcvan vödör levegő. Miért nem írt/publikált az óta? – Ma is írok verset is, drámát is, ez mindaddig maradjon az íróasztalfiókban, amíg aktív lehetek a közéletben. Hogy meddig? Nem tudom. Lehet, hogy egyszer korelnök leszek a parlamentben, de az is lehet, hogy nem. Parlamenti munkám most erősen leköt, s amit a politikában nem tudok megoldani, azt versben, drámában próbálom megírni. – Úgy tudjuk, valamilyen formában újra megalakult a Magyar Demokrata Fórum. Mennyiben tekinthető ez az Ön egykori pártja jogutódjának? – Meg kell különböztetni a polgári jogi értelemben vett jogfolytonosságot a politikai-szellemiségi folytonosságtól. Egy párt alapítói hitvallását utólag a párt vezető testületei módosíthatják, de azt is megtehetik, hogy egyáltalán nem törődnek a pártalapítók eredeti céljaival. Amikor a Magyar Demokrata Fórumból kizárták az alapítókat – ráadásul a demokrácia szabályait megkerülve, a kisebbség zárta ki a többséget – akkor nyilvánvalóan megszűnt a korábbi, a lakiteleki szellemiség folytonossága. A hajdani MDF mai jogutóda olyan létező erőlködés, aminek semmi köze a 27 évvel ezelőtt elindított lakiteleki rendszerváltó mozgalom nézeteihez. – Jövő hónapban választanak Magyarországon. Szavazhatnak a határokon kívül élő, állampolgárságot szerzett magyarok is. Milyen üzenete van számukra? – A magyarországi törvények fölött álló Alaptörvény hangsúlyozza, hogy „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal. Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét”. Erős meggyőződésem, hogy a szomszédos országokban élő őshonos magyarok érdekeit ma a Fidesz–KDNP pártszövetség szolgálja, ezért a szavazati joggal rendelkező, nem Magyarországon élő magyar állampolgárok számára innen csak azt lehet üzenni, hogy április 6-án szavazatukkal segítsék a Fidesz–KDNP kormányzásnak folytatását. Takáts D. Ágnes Nyugati Jelen (Arad), 2014. október 21.Aradi kisiskolások eredményes szereplése LakitelekenOktóber 15–16-án rendezték meg Lakiteleken a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolások Egyesülete szervezésében, az immár hagyományosnak számító, Tollas Tibor helyesírási egyéni- és csapatversenyt, 3-4. osztályos tanulók részére. Megyénket 5 iskolából (Arad – Mósóczy-telepi Aron Cotruş Gimnázium, Aurel Vlaicu Gimnázium, Neuman Fivérek Általános Iskola, Csiky Gergely Főgimnázium, valamint a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola) 16 kisdiák képviselőte. Az aradi résztvevők első napja korán indult, mert az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark meglátogatását nem hagyhattuk ki. A kissé borongós időben a kisiskolások és kísérőik megcsodálhatták a Feszty Árpád körképét, pár perc erejéig maguk is részesei lehettek a honfoglalásnak. Talán még nagyobb élmény volt a gyermekek számára, hogy belepillanthattak mindabba, ahogyan és ahol nagyszüleik és dédszüleik élhettek. Birtokukba vehették a régi községházát, postahivatalt, fodrászatot, iskolát, de még a szélmalom minden egyes részének működését is megtanulhatták. Lakiteleken egy rendhagyó foglalkozáson vettek részt Helyesírás érdekesen címmel, majd a finom vacsora után csapatos nyelvi játékok, versenyek által készültek a másnapi megmérettetésre. A másnapi helyesírási versenyt 3 ország közel 70 kisiskolása várta türelmetlenül, ami tollbamondásból és nyelvhelyességi gyakorlatokat magába foglaló feladatlapból állt. Az eredményhirdetést feszült izgalom előzte meg, de a kemény munka meghozta gyümölcsét. A győztesek értékes könyvjutalomban részesültek. Leib Gáspár György tanító tudósítása Nyugati Jelen (Arad) 2016. augusztus 20.Hullámoktól védett helyen (Beszélgetés Vetró András Kézdivásárhelyi szobrászművésszel)Hálás a sorsnak, hogy Kézdivásárhelyre vetette, még ha az utóbbi időben kegyvesztettnek is érzi magát. Vetró András szobrászművész, Felső-Háromszék tiszteletbeli székelye édesapjával, Vetró Artúrral vallja: az alkotói tett a lényeg, nem pedig az, hogy „látva lássanak”. – Az tartják, csak az a szobrász „látszik” igazán, akinek köztéri szobrai vannak. Osztja ezt a nézetet? – Nem vagyok a nagy méretű szobrok gyakorlója, nincsenek is monumentális munkáim. Ezzel együtt, amikor 1973-ban Kézdivásárhelyre érkeztem, talán önző módon, de örömmel nyugtáztam, hogy itt egyetlen szabadtéri szobor van, a Gábor Ároné. Már korábban is hallottam szép dolgokat a városról, többek között apósomtól, aki a Herbák cipőgyár számára Felső-Háromszékről szerezte be a faanyagot. A végső lökést azonban az a Sepsiszentgyörgyi küldöttség adta – tagjai között Sylvester Lajossal –, amely 1973-ban bejött az egyetemre apám műtermébe. Valaki biztosan megsúghatta nekik, hogy ott van az Integető lány című szobor, amelyet egyszerűen elkértek a városnak. Sokáig állt a Bodok Szálló előtt, nemrég az EMŰK elé „költözött”. Akkor mondták nekem, gyere, mert szükség lesz rád. – Mit kezdett a várossal, amelynek választásán a kihelyező bizottság tagjai is csak hüledeztek? – Gyorsan feltérképeztem a tereket, az én javaslatomra kerültek ide-oda a későbbiekben a szobrok. Az első helyen, ahová a lábamat tettem Kézdin, az akkori autóbusz-állomáson – ma szépen kikövezett tér – áll most a Kossuth-szobor. – Milyen élete volt addig a híres elődök, édesapja és nagyapja árnyékában? – Ha mAradok az apám mellett inasként, bizonyára nehezen tudtam volna kilépni a nagy fa árnyékából. Apámnak nem esett jól, hogy otthagytam, hiszen nagy segítségére voltam, de továbbra is tanított. Hangkazettákra mondta az „intelmeit”, egyeseket le is írt. Évekkel később találkoztam például egy levéllel, amelynek címe: Andrásnak, a szobrásznak. „A szerszám, az ecset, a véső, a mintázó… Ha jó a szerszám, sokat segíthet. De végül is nem a szerszám dönt, hanem az a kéz, amely irányítja. És még a kéz sem a leglényegesebb, hanem a szem, amelyet a központi hatalmak, a fej és a szív vezérel” – ez állt többek között benne. – Végbementek-e az apa és fia közötti „kötelező” generációs szakmai viták? – Én legfeljebb hozzá tudtam szólni az apám monológjaihoz, vele ugyanis nem lehetett vitatkozni. Senkinek sem sikerült, annyira különleges kisugárzású, erős ember volt. Nem is voltam annyira felkészült, hogy vitatkozhassam vele. Hasonlóan sajnálom felkészületlenségemet a filozófiatanárommal, Bretterrel Zoltánnal való kapcsolatomban is. Rengeteget tanultam tőle, de legfeljebb húsz évvel később tudtam volna rákérdezni például, hogy is van az apriori, a különösség kategóriájával. – Milyen anyagba álmodta elsősorban a szobrait? – Kőbe, ami mindig kéznél volt, ilyenkor úgy is kezeltem a születendő szobrot, hogy na, ez kő lesz. Az aprólékosabb, részletesebb kidolgozást igénylő tervek már bronzot igényeltek. Apámtól viszont favésőket is örököltem, bár ő soha nem faragott fába, máig sem tudom, miért. Tizenvalahány éve elővettem ezeket a vésőket, kezdtem barátkozni a fával, úgy gondolkodni, hogy ne sértsem meg az anyagszerűséget, ne uralkodjam rajta, hanem hagyjam beszélni. – Az ön kedvéért hozták létre a Kézdivásárhelyi művészeti osztályokban a szobrászat szakot. Milyen tanárnak tartja magát? – Alapvetően jónak. Felépítettem magamnak egy oktatási szerkezetet, amit máig követek. Másképp, mint ahogy a nagy könyvben van előírva. A gyereknek az elégtétel a legfontosabb, hogy öröme teljen a szobor felépítésében. Mindig úgy tekintettem a gyerekre, mint kis művészre. Sokan az esztétikai nevelést helyezik az előtérbe, nem művészt akarnak nevelni a gyerekből, hanem jó ízlésű, megfelelő arányérzékű embert. Én viszont valamennyi gyerekben a potenciális művészt láttam, az alkotói fázisokat tanítottam meg nekik. Szerencsém is volt azzal, hogy az itteni gyerek védett helyen él, ahová a hullámok később érnek el – jók és rosszak egyaránt. – Kolozsvári születésű emberként hogyan sikerült „elsajátítania” a székely öntudatot? – Az érkezésem tájékán, a hetvenes évek első felében nagyon sok máshonnan származó ember jött Háromszékre, többségük itt is ragadt. Nekem nem voltak különösebb gondjaim a beilleszkedéssel, a feleségem is csak a Nemerével nem tudott megbarátkozni. A talpra állás, a helyzetfelismerés tudását vettem át tőlük, ami nekem, a lágy svábnak mindenképpen hasznomra vált. Ma már szinte székelyként vágom ki magam, ha valahol beszorítanak. Egyszer Kovásznán volt egy találkozó, az asztalnál Farkas Árpád, Sylvester Lajos, jómagam, lent a közönség. Kérdem Árpitól: te, mit keresek én itt? Ő meg úgy mutatott be, mint Bánságban született székelyt. A hagyományőrzés iránti vonzalmam talán még onnan ered, hogy az ükapám, Alexy Lajos kassai puskaműves találta fel a hátultöltős puskát, a Hadtörténeti Múzeumban ma is láthatók az eredeti rajzok. Egy anyai ági nagyapám pedig huszárkapitány volt az első világháborúban. A két ősöm emlékére persze hogy elvállaltam, amikor megalakult a Székely Határőrezred második ezrede, és készítettem a fapuskákat. Corneliu Vadim Tudor feketelistájának az előkelő hatodik helyén álltam, büszke is vagyok rá. – Mit gondol, hálás Kézdivásárhely az ön „tanult” székelységéért? – Fájdalmas kérdés ez, az utóbbi időben ugyanis itthon nem nagyon kellek. Mivel gyakorlatilag Sylvester Lajos ösztökélésére jöttem Háromszékre, amikor felmerült, hogy szobrot állítanak neki Csernátonban, rögtön jeleztem: erkölcsi adósságként kezelem az ügyet, én szeretném megcsinálni azt a szobrot. Haszmann Pál, a csernátoni tájmúzeum igazgatója azonban felvilágosított: Tata, nem te csinálod, mert akkor nem kapunk rá pénzt. Hogyan is állunk akkor a művész politikai besorolásával? - Feuchtwangernek A hamis Néróban szereplő mondatát vallom: ha a politikai bosszú személyes bosszúvá válik, az már ízléstelen. Szerencsére azonban kellek máshol. Nemrég került egy Dsida Jenő-szobrom és egy Szent István-szobrom a Székelykocsárd közeli Székelyváralja templomába. A Kolozsvár iránti adósságaimat is igyekszem leróni, ott is lesz rövidesen egy Dsida-szobrom. – Sok „gyereke” között van vállalt kedvence? – Kicsit kitérek a válasz elől, de csak látszólag. Amikor Farkas Árpád először meglátta a Petőfi-szobromat, hosszasan nézte, szinte összeért az orruk. Aztán félhangosan ezt mondta: Petőfi szívarca lüktet, az ős-kamaszé. – Témaválasztásában, inspirációban milyen mértékben érvényesülnek a művészetek, azok kölcsönhatása? – Nagyon, Bartóktól Pilinszkyig mindenki itt van körülöttem. Egy Tollas Tibor nevű börtönköltő A törpe hegedűs című versének olvasatán rögtön kész volt bennem a szobor. A történet ugyanis döbbenetes: egy gnóm ember csak úgy képes elviselni a börtönéveket, ha limlomból fabrikál magának egy hegedűt, és azt megszólaltatja. Amikor a börtönőr elveszi tőle és eltapossa, az alkotó öngyilkos lesz. Egyed Péternek a kurszki tengeralattjáró tragédiájából inspirálódott poémája, a Huszonhárom buborék felolvasása után rögtön mondtam: na, Péter, van három domborművem. – Kettős, Kolozsvári-Kézdivásárhelyi identitással és gondolkodásmóddal rendelkező művészként létjogosultságát látja a formálódó Székelyföldi Művészeti Egyetemnek? – Székelyföld egyértelműen megérdemelne egy ilyen intézményt. Sepsiszentgyörgyön kialakult az ehhez szükséges közeg – talán részben az én közreműködésemmel is. Azt is el tudnám képzelni, hogy tanítsak ezen az egyetemen. Amikor a Barabás Miklós Céh újraalakult, régiófelelősként megfogalmaztam egy javaslatot a nagy Kolozsvári öregek, Abodi Béláék felé, hogy tanítsanak a főiskolán önkéntes alapon, mert szükség lenne a tudásukra. Lehurrogtak. Pedig nekünk, öregeknek kellene segítenünk az alapok elsajátításánál, mert nem a bukfencezéssel kell kezdeni. Apám is azt mondogatta annak idején, hogy mindent elölről kell kezdenünk, az ábécétől. És azt a mondását sem felejtem, miszerint az alkotói tett a lényeg, nem pedig az, hogy „látva lássanak”. VETRÓ ANDRÁS Szobrász, Temesváron született 1948. október 14-én Vetró Artúr szobrászművész fiaként. A Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán szerzett diplomát 1973-ban. Azóta Kézdivásárhelyen él és alkot, rajzot és mintázást tanít a Nagy Mózes Líceum képzőművészeti osztályaiban. Pályája kezdetétől érdeklődéssel fordult a történelmi és kultúrtörténeti témák felé. Körplasztikái és domborművei fában, kőben, patinázott gipszben és fémben (gyakran alumíniumban) készülnek. 1973-tól romániai és külföldi (Franciaország, Svájc) kiállítások résztvevője. Számos emlékplakett és köztéri szobor alkotója. A Képzőművészeti Szövetség Sepsiszentgyörgyi fiókjának és a Barabás Miklós Céh tagja. A Nagy Mózes Közművelődési Egyesület Hagyományőrző Társaságának keretében működő 15. Székely Határőr Gyalogezred I. Zászlóalja I. századának parancsnoka. Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 4.Tollas Tibor helyesíró versenyTizennyolc diák képviselte a megyét Lakiteleken idén is megtartották a Tollas Tibor helyesíró versenyt. Arad megyéből tizennyolc III–IV. osztályos diák vett részt a Csiky Gergely Főgimnáziumból, illetve az Aurel Vlaicu Általános Iskolából. A gyerekek által közkedvelt rendezvényen sok érdekes programon lehetett részt venni: a tanulók nyelvi játékok segítségével hangolódhattak rá a versenyre, majd lazításként uszodába mehettek, és habár elég télies volt az idő, kipróbálták a kinti termálvizes medencét is. A versenyről szép eredményekkel tértünk haza: egyéniben Budacsek Tímea II. helyet ért el (felkészítő tanító: Almási Valéria Anna), Kovács Bence Dániel III. helyezett lett (felkészítő tanító: Bálint Erika Vanda), csapatban pedig Budacsek Tímea, Lészay Sarolta Emese és Somodi Adrienn Szonja I. helyezést ért el (felkészítő tanító: Almási Valéria Anna). Köszönjük Lakitelek Népfőiskola vezetőségének a kifogástalan szervezést, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesületnek pedig az utazási költségek támogatását. Bálint Erika Vanda, tanító / csikygergelyarad.ro; Nyugati Jelen (Arad) 2017. december 15.Aradi diákok LakitelekenLakiteleken idén is megtartották a Tollas Tibor helyesíró versenyt, méghozzá november 16-án. Arad megyéből 18 III–IV. osztályos diák vett részt a Csiky Gergely Főgimnáziumból, illetve az Aurel Vlaicu Általános Iskolából. A gyermekek által közkedvelt verseny keretén belül sok érdekes programon vehettek részt: a tanulók nyelvi játékok segítségével hangolódhattak rá a versenyre, majd lazításként uszodába mehettek és habár elég télies volt az idő, kipróbálták a kinti termálvizes medencét is. A versenyről szép eredményekkel tértek haza: egyéniben Budacsek Tímea II. hely (felkészítő tanító Almási Valéria Anna), Kovács Bence Dániel III. hely (felkészítő tanító Bálint Erika Vanda), csapatban pedig Budacsek Tímea, Lészay Sarolta Emese, Somodi Adrienn Szonja I. helyet szereztek (felkészítő tanító Almási Valéria Anna). Köszönjük a Lakiteleki Népfőiskola vezetőségének a kifogástalan szervezést, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesületnek, hogy támogatta az utazási költségeket. Bálint Erika Vanda beszámolója / Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-14
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
